Az állványozás világa

Az állványozás kulcsfolyamatai
A munkaszerzés

Mi teszi az állványozó ügyfeleinket sikeressé? Ez a kérdés foglalkoztat minket nap, mint nap. A termékek fejlesztésénél szem előtt tartjuk azok minél könnyebb építését és bontását, törekedve a használatuk közben nyújtott, fokozott biztonságra. Ügyfeleink sikeressége azonban nem csupán „az állvány szerelésében” rejlik, ugyan ilyen fontos a munkaszerzés, a projekt előkészítés, valamint a raktározás- és a logisztika is.  

Tervezés és megjelenítés

Hogyan tegyünk szert megrendelésekre? Mi „üti nyélbe” az üzletet? Az első lépés a munkaszerzés, amely a tervezéssel kezdődik. Olyan állványrendszerekre van szükség, amelyek megfelelnek az építőiparban és az iparban dolgozó ügyfelek számára, kevesebb anyagráfordítás mellett, maximális biztonságot nyújtva. Tanulmányok azonban azt mutatják, hogy egy árajánlat mellett vagy ellen való döntésünket csupán 7%-ban befolyásolja az, hogy mit is kapunk érte:

jelen esetben az állványrendszert. Az ügyfél döntéshozatalában sokkal nagyobb szerepet játszik az értékesítési tárgyalások során kapott élmény, vagyis egy profi prezentáció. A tervezéshez és megjelenítéshez nyújtott vizuális illusztráció, amelyre a Layher LayPLAN programja képes. Ez az állványozás tervező szoftver lehetővé teszi, hogy gyorsan, az egyedi esetekre is testre szabható megoldásokat állítson össze, kiegészítve azt a hozzá tartozó anyaglistával és összeszerelési vázlattal. 

Technikailag és gazdaságilag is meggyőző

Az új ügyfelek számára a döntő tényező általában egy olyan komplett csomag, amely technikailag megfelelő, biztonságos szerkezet tartalmaz és versenyképes árral rendelkezik. Ezek a szempontok motiválják a Layher állványrendszerek folyamatos fejlesztését és a Layher Lightweight filozófiánknak megfelelően:
még könnyebb, még erősebb elemeket készítünk, amelyek jelentősen felgyorsíthatják az összeszerelési- és a lebontási folyamatokat, jobban kihasználva
ezzel a szállítási kapacitást, ami így,  

kiemelten növeli az állványozás gazdasági hatékonyságát és versenyképességét. Az egymással kompatibilis, sokoldalúan alkalmazható bővítményeknek köszönhetően, Ön jelentősen növelheti piaci vonzerejét és a Layher márka segítségével új üzleti területek felé és új ügyfelek irányába nyithat. Célzott reklámeszközeink felhasználásával támogatjuk munkáját az építőipar, ipar területén, valamint a szakkivitelezőkkel való együttműködése során, elősegítve ezzel a további partneri kapcsolatok kialakítását.


Időjárásvédő Keret homlokzati munkákhoz

Az Időjárásvédő Kerettel a Layher egy egyszerű és gazdaságos megoldást kínál egy, az állványzat legfelső munkaszintje fölé építhető ideiglenes tetőszerkezet formájában. Belső oldali konzolok használata esetén is biztosítható a különböző tető kialakításokhoz való illeszkedés. 

Mikor az építési és felújítási munkálatok határidőre történő befejezése elengedhetetlen fontosságú, az időjárási viszontagságok elleni védekezés egyre inkább hangsúlyossá válik: különösen igaz ez a homlokzati munkálatok zavartalan elvégzésére. A Layher által megtervezett Időjárásvédő Keret egy egyszerű lehetőséget biztosít a legmagasabb szinteken történő ponyvahasználatra, védelmet nyújtva ezzel az ott dolgozóknak és a homlokzatnak is.

Az Időjárásvédő Keret a Blitz Homlokzati Állványrendszer családjába tartozó, egy darabból álló kiegészítő, amely biztosító szeggel vagy csőszorító szeg használatával illeszthető a Blitz LW keret legfelső eleméhez. Nagyobb erőkifejtés nélkül, utólag is felszerelhető a homlokzati állványra. A keret öt korlátrögzítő éktokkal ellátott, így korlátrúd vagy korlátkeret felhasználásával, könnyen kialakítható a ponyvatartó. Felszereléséhez ezáltal nincs szükség egyszer használható rögzítőkre.

Az épületek szerkezeti kialakításuk miatt – mint például az ablakok elhelyezése, a vázszerkezet vagy az emeletek magassága, - gyakran előfordul, hogy az állvány nem rögzíthető a keret erre a célra kialakított sarokrészén.

Ha a rögzítés a sarokrészen kívül esik, akkor a keretet nem csupán nyomás éri, hanem hajlító igénybevétel is. Ezáltal a teherbíró képessége is csökken. A két részből álló Blitz Vario Fali Rögzítő rendszer lehetővé teszi az állványzat rögzítését a csatlakozási pontok szabad kialakításával, ezzel egyidejűleg nagy erőt képes felvenni a falra merőlegesen és párhuzamosan is.

A függőleges terhelések a homlokzattól jellemzően 5.6 és 9.1 kN, ami a mező hosszától és a rögzítési ponttól is függ. A függőleges csövek terhelése ezáltal jelentősen csökkenthető. Ez a megerősített kialakítású rendszer két darab Vario Fali Rögzítő  oszlopból és egy darab Vario Fali Rögzítő vízszintes elemből áll, ami a rendszer hosszának megfelelően 1.57 m – 3.07 m hosszúságokban kapható.

Ez az újonnan kifejlesztett kiegészítő rugalmas felhasználást és kedvezőbb rögzítést biztosít az egyedi követelményekkel szemben. Használatához egyéb kiegészítő nem szükséges, tökéletesen alkalmazható mind az Allround, mind pedig a Blitz állványrendszerekkel együtt és önálló elemként is – abban az esetben, amikor a rögzítés csak függőlegesen vagy vízszintesen lehetséges. Rögzítése félbilinccsel történik, így a belső korlátok és konzolok rögzítési lehetősége megmarad.

Típusvizsgálatok az Layher Acél rácsos tartó 450-en

Az Acélrácsos tartó 450, relatív alacsony súlya és magas terhelhetősége miatt a leggyakrabban használt rácsos tartó, mind a szakemberek, mind pedig a tervezők körében.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek számára könnyebb felhasználhatóságot biztosítson és már a tervezési fázist is segítse, a Layher széles körű szerkezeti elemzéseket végzett 3 és 12 méteres szakaszokon az Acélrácsos tartó 450-en, amelyet TP/2015/003 típusú vizsgálattal a Stuttgarti Építőmérnöki Vizsgálati Hivatal is megerősített.

A maximális terhelhetőséget különféle erőhatásokkal és paraméterekkel kombinálva állítottunk össze egy táblázatot. Ha az erőhatások és paraméterek megfelelnek a típusvizsgálatnak, akkor a erőhatás és a táblázati értékek összehasonlításával felmérhető a rendszer stabilitása.

A táblázat lehetőséget biztosít a rácsostartók költséges ellenőrzéseinek elhagyására, ezáltal pénzt és időt takarít meg. A táblázat a terhelés módjától, az erőhatás helyétől, a rácsos tartó pozíciójától, és a rögzítés típusától függően nyújt teherbírási adatokat a legjellemzőbb esetekre vonatkozóan. További terhelési pozícióra vonatkozó számítások rendelkezésre állnak a Layher műszaki irodájában. Amennyiben egy szerkezet nem felel meg a típusvizsgálat paramétereinek, illetve egyes egyedi esetek igazolásának szükségessége esetén, a típusteszt tartalmazza a rajzokat és a méretezéshez szükséges adatokat.


A száz százalékos védelem

Egy tűzesetnél, mikor életek forognak kockán, minden perc számít. Nehéz elképzelni, ahogy egy tűzoltó egy égő épületbe védőfelszerelés nélkül csak úgy besétál, hogy munkáját végezze. Életeket ment, miközben sajátjával nem foglalkozik – ugye ez nem túl életszerű? A megfelelő védelem alatt nem csak a tűzálló overálokat, a speciális kesztyűket, fejvédőket és csizmákat értjük, hanem a mentés típusától függően akár a speciális oxigén palackokat, a tűzálló maszkokat és a biztonsági hevedereket is. Amikor felmérik a mentéssel járó kockázatokat, akkor minden rizikófaktort számításba vesznek – hasonlóképpenn, mint az állványok építése során. 

 

Ha közelebbről szemügyre vesszük a két szakmát, akkor sok hasonlóságot fedezhetünk fel. Az állványokat összeszerelő szakemberek munkájuk során ugyan úgy rengeteg veszélyforrásnak vannak kitéve, akárcsak a tűzoltók. Hiszen ők azok, akik más mesterek számára nagy magasságokban biztonságos munkakörnyezeteket teremtenek és ezeknél az első fázisoknál van a legnagyobb rizikó.

Hogy ezeket a baleseteket elkerülhessük a The German Ordinance on Industrial Safety and Health megköveteli a pontos kockázatfelméréseket és a megfelelő biztonsági lépéseket a vállalkozóktól.

 

Hogyan is lehetne az állványok össze- és szétszerelése során bekövetkező baleseteket egy az egyben megelőzni? Száz százalékos védelem csakis úgy biztosítható, ha már magába a rendszerbe beépítjük ezeket a védőelemeket, korlátokat. Természetesen az emberi tényezőket sem lehet kizárni. Máskülönben bármelyikünk képes lenne megfékezni egy komoly tűzesetet, ha megkapná a megfelelő védőfelszerelést – és tudjuk, hogy ez így nem igaz, nem állja meg a helyét a valóságban. A megfelelő ruházat viselése esetén még nem lesz belőlünk tűzoltó, ahhoz sokkal több kell. Az állványozás is pont olyan, mint a tűzoltás; fontos a kiképzés, a rendszeres tréningek és a továbbképzések. Fontos, hogy a kollégák csapatban dolgozzanak, hogy tudják, bármikor számíthatnak a másikra.

De a képzettség és a szakmai tapasztalat még nem minden. Aki már magabiztos a dolgában sokkal nagyobb kockázatokat is bevállal. Éppen ezért is olyan fontos, hogy – csak úgy, mint a tűzoltók esetében – a munkavállalók betartsák a biztonsági előírásokat, minden esetben használják a megfelelő védőfelszereléseket, még akkor is, ha már a kisujjukban van a szakma. Azt kell átadni a kollegáknak, hogy ezeket az elveket és előírásokat tiszteletben tartsák, hiszen ez az ő érdekük, a testi épségük a legfontosabb. Ahogy már említettük, az ellenőrzéseken kívül a rendszeres oktatás és képzés nélkülözhetetlen. (Tekintse meg képzéseinket)

Ajánlatkérés