Ahogyan korábban már írtunk róla, Magyarország egyik legnagyobb temploma, az Egri Bazilika megújul. A műemléki épület rekonstrukciója során visszakapja régi fényét a város több mint másfél évszázaddal ezelőtt átadott dísze. A klasszicista stílusban, eredetileg Hild József tervei alapján épült püspöki székhely a híres olasz szobrász, Marco Casagrande keze nyomát is magán viseli. Az egyházi épületen több átalakítást is végeztek későbbiek folyamán, a végső formáját az 1950-es években érte el.
A több ütemben zajlik a bazilika felújítása. Az első ütem 2022 augusztusában ért véget, melynek során Layher állványok segítségével újult meg a templombejárat, az ahhoz kapcsolódó porticus, a főhajók keleti része, valamint a Tambur. A rekonstrukciójának második üteméhez értek az építési és rekonstrukciós munkálatok, amely során a tornyokon, valamint a főkupolától nyugatra eső részeken dolgoznak. A tervezést, projektkoordinációt és kivitelezést továbbra is a Hadas Műterem Kft. végzi, az állványozást pedig a Lamitil-Sol Kft. valósítja meg a Layher megoldásainak felhasználásával
Az építkezés során mindkét ütemben a Layher Allround állványrendszer segítette a szakemberek munkáját, amely rugalmas lehetőségeket kínál. Segítségével a helyszíni és a megrendelői igényekhez igazodva, szinte bármilyen állványkonstrukció felépíthető a maximális biztonságot szem előtt tartva.
Komplett állványterv készült
A második ütemben az épület főkupolájától nyugatra található részei, illetve az északi és déli nagyméretű tornyok felújítása zajlik, ezen épületrészek felújításához nyújt segítséget a Layher Allround állványrendszer. Az állványtervezés már 2019-ben elkezdődött és kétdimenziós tervek alapján a Layher mérnökeinek közreműködésével mindkét ütemhez megtervezték a teljes állványzatot a bazilika a külső és belső felújításhoz.
Állványozási szempontból ez a projekt standard feladatnak számít, azonban az székesegyház méretében nem átlagos, hazai viszonylatban a legnagyobb templomok közé tartozik. Továbbá a műemléki épület jellege, komplex geometriája és a szobrokkal, párkányokkal, kiugró épületrészekkel díszített homlokzata miatt nagy figyelem és aprólékos, pontos tervezés volt szükséges.
Így a megrendelői követelmények szem előtt tartásával közel két hónapos munkával készült el a komplett, teljes Bazilika külső és belső állványzatát magában foglaló állványterv.
45 méter magas homlokzati állvány épült
A külső rekonstrukció során a talajszintről felfele indulva egy 26 szintes 45 méter magas Allround homlokzati állvány épült. A tornyoknál, a templomoknál, egyházi épületeknél jól bevált rácsos tartós fali konzolos megoldást alkalmaztak a szakemberek, azaz mindkét torony négy oldala közül csupán az egyik oldalon tud közvetlenül a földre támaszkodni az állvány, a ftovábbi három oldalon a falazathoz rögzítve indul el, az említett rácsos tartós fali konzolokról.
A tornyokon lévő állványzat súlya összesen 94,6 tonna, a tornyok tetején található kisebb méretű, íves kialakítású állványok pedig egyenként 3,6 tonnát nyomnak. Illetve végül, de nem utolsó sorban a nyugati homlokzaton és az erre található oldalakon összesen 31,2 tonnányi Layher állványzatot építettek fel. A közlekedést és anyagfelhordást tornyonként egy lépcsős, valamint egy létrás feljáró segíti, illetve az északi toronynál egy GEDA felvonó is ki van építve, ami az anyagszállítást jelentősen megkönnyíti.
Büszkék vagyunk, hogy állványaink ilyen gradiózus műemléki épületek felújításánál nyújtanak támogatást a szakemberek számára.
Fotó: Nagy Mihály / Magyar Építők
#Layher #állvány #többlehetséges #Allround #EgriBazilika #felújítás