Galerie Bordeaise: felújítás Layher módra

2015 szeptemberétől egészen 1 éven át a népszerű Galerie Bordeaise felújításon esik át. A híres bevásárló utca kupolája szorul renoválásra, melynek elkészülte után a vásárlók még hangulatosabb környezetben tudnak elmerülni a francia divat szépségében.

723x289-centralA felújítás megkezdése azonban nem volt egyszerű. A Galerie Bordeaise épülete ugyanis 65 tulajdonos kezében van, és addig nem kezdődhettek meg a munkálatok, amíg mindannyian rá nem bólintottak a tervekre.

A munkálatok első szakasza 2015 szeptemberében indult, amely 1 millió euróba kerül, összesen pedig 3 millió euró lesz a felújítás költsége. A 25%-át Bordeaux városa, 35%-át pedig Franciaország kormánya fizeti majd, a fent maradó összeget pedig a 65 tulajdonos rendezi.

Mivel minimum 20 tonna anyagra van szükség a teljes állványépítéshez, a Layher felvállalta magára a feladatot, hogy biztosítja a munkálatok során az állványokat. A Galerie Bordeaise üzletházat 1833-ban kezdték el építeni, és 1834-ben Gabriel Joseph Durant építész megnyitotta a nagyközönség előtt is. 1975. október 29-étől történelmi épületként tartják számon. A mostani építést Denis Boullanger vezeti, aki már 2014 júliusában megkezdte az állványozási munkálatokat.

Az állványok közül 15 tonnát kifejezetten erre a projektre vásároltak. A belső utcán lévő üzleteket és járókelőket védeni kellett mindenféle behatástól, ezért keresve sem találtak volna jobb rendszert a Layher Keder XL tetőrendszernél.

723x289